Sohasem késő, de ha lehet, minél előbb.

Közel 200 000 lefutott kilométer, 30 éves hosszútávfutó múlt, megszámlálhatatlan ultraverseny, futás és triatlon, idehaza és a világ számtalan országában, földrészein, országúton, pályán, hegyen, sivatagi forró homokban.

Igazi megpróbáltatás a testnek és léleknek, no és természetesen a vázszerkezetnek, s nem utolsó sorban a lábnak. Mindezekről mesélhetne a mintegy 250-270 db. összegyűjtött futócipőm, ami bizonyságul szolgálhatna az esetleges lábproblémák elemzéséhez is. És tegyük hozzá, hogy amikor 1984-ben futottam az első 3 napos 200 km-es ultraversenyemet, még nem voltak ezek a speciális, minden lábformára kapható szuper cipők, amik nagyon sok sérülést kivédenek.

Annak idején volt a Tisza cipő és az akkori Jugoszláviából áthozott Adidas egy-két típusa, ami igen csak nagy kincs volt. Aztán ha elkopott, akkor a megvásárolt talpanyaggal és ragasztóval barkácsoltunk, megpróbáltuk az elkopott, elsősorban sarok részt megemelni s tovább használni.

Nem is nosztalgiázok tovább, csak azért írtam e néhány szösszenetet, hogy következtetni lehessen, hogy mit kapott a láb a mai lehetőségekhez képest.

A lényeg, hogy egyre inkább jogosnak tűntek a lábaim jelzései, esetenkénti fájdalmai, melyek időközönként és meghatározóan minden edzésen, versenyen jelen voltak. Próbálkozás természetesen volt, más cipő, talpvizsgálat, mindenféle talpbetét, amik ugyan időlegesen segítettek valamelyest, de a probléma akkor is jelen volt.

Megjegyzem, hogy azért ezeknek a problémáknak túl nagy jelentőséget nem tulajdonítottam mondván, hogy az ultrafutás ezzel is jár. Ez ment mindaddig, amíg jó egy éve nem jelentkeztek azok az erős, mindennapos talp, sarok és bokafájdalmak, amik megváltoztatták a hozzáállásomat s elindultam orvosokhoz, majdan a vélemények birtokában tovább a„kincskeresés”irányába. Ebben fiatal profi hosszútávfutó Barátom Stein Peti segített, aki a maga szerénységével közölte, hogy Ő már régóta talpbetéttel fut s mindezt probléma mentesen.

Megbeszélésünket tettek követték: PODIART Kft. általi talpvizsgálat, majdan következett a nagyszerű Szakembergárda odaadó vizsgálatai, hosszú beszélgetések, elemzések, orvosok, fejlesztők és a Tulajdonosok szakvéleményének eredményeként a megvalósítás, azaz a megfelelőnek tűnő talpbetét, azaz a prototípus elkészítése és az ezt követő próba.

Nyugtalan ember lévén sok dologban nem vagyok a fokozatosság elvét követő felhasználó. A javallat úgy hangzott, hogy először rövid, majdan hosszabb séták, s ha a láb kezdi megszokni a különböző emeléseket, támasztásokat, kialakított dőlésszöget, akkor lehet rövidebb futásokat teljesíteni. Hát ez valahogy nem akart működni. A versenyek és edzések sürgettek, melyből adódóan egy nap eltelte után 20 km. futás következett, ami rendesen megsokkolta a testem, lábam és a lelkemet is, de nem adtam fel. Ahol a betétnél problémát éreztem újra egyeztettünk, a szakemberek módosítottak, ha kellett, még profibb anyagokat is felhasználva várták a véleményemet, s újra módosítottak. Mindkét lábam más-más támasztást, emelést és korrekciót kapott, s LÁSS CSODÁT, egy-két hosszabb edzés után a rettegett probléma, a kellemetlenség, a lelket nyomorgató örökös, a pihenési időszakban is jelen lévő fájdalom hírtelen olyan minimálisra csökkent, hogy már észre sem vettem. Ami kismértékű volt, az csak a türelmetlenségemnek köszönhető, mert nem adtam elegendő időt, hogy a lábam hozzáidomuljon a módosításokhoz.

Először minden cipőbe lépés kényelmetlennek tűnt, de 5-6 perc eltelte után nem volt jelen az „ördög”, aki megkeserítette az edzést, a versenyt. Ezt követte a hétköznapi cipőimbe történő talpbetétek elkészítése. Rövid idő elteltével, ha más, betét nélküli cipőt vettem fel, a lábam már jelzett, hogy az neki nem jó. A láb kérése pedig parancs, s rögtön váltottam, amit „megköszönt” és a komfort érzése is megmaradt.

E közben futottam 50, 100 km-es, 6 és 12 órás, továbbá hosszú hegyi versenyeket, teljesítettem embert próbáló edzéseket, és itt vagyok, s NEM PANASZKODOM. A Szakemberekkel még nem fejeztem be az együttműködést, mert folyamatosan várják a véleményemet, tapasztalataimat, melyeket felhasználva állandóan kísérleteznek jobbnál jobb, professzionális anyagokkal és egyre többet és még többet tudnak meg a láb extrém terheléséről, viszonyulásáról, ami birtokában időt, pénzt nem kímélve jobbnál-jobb megoldásokat kínálnak.

HÁLÁVAL tartozom NEKIK, az egész CSAPATNAK, kik egy emberként segítenek minden lábproblémával küszködő „Földönfutónak,”gyaloglónak, sportolónak és a dolgos, hétköznapi életet élő Embertársainknak.

Nem rejtik véka alá ARS POETICAJUKAT, mi szerint minden páciensüket addig gondozzák, amíg a problémái meg nem szűnnek.

Mindezek birtokában már eddig is nyugodt lelkiismerettel és bátran ajánlottam és ajánlom minden Sporttársamnak, ismert és ismeretlen Embertársamnak a PODIART Kft. prémium kategóriájú szolgáltatásait. Egyben önként vállalok hűséges „nagyköveti” szolgálatot, melynek keretében szeretném, hogy közvetítésemmel minél nagyobb kőrben értesülhessenek e nagyszerű, nagy múltú és nemzetközileg is elismert, sokunkon segítő profi szolgáltatásokról.

Végezetül egy dolgot mindenekfelett nagyon kiemelnék: soha ne várja meg senki, hogy lábproblémái nagyon előrehaladt, rossz állapotba kerüljenek, mivel a korrekció ilyenkor már sokkal hosszadalmasabb. Egy időbeli beavatkozás sok kellemetlenségtől, fájdalomtól kíméli meg az embert.

Szeretnék külön köszönetet mondani: dr.Kökényesi Imre cégvezető doktor Úrnak, Honvéd Ildikó Éva cégvezető Asszonynak, Benedek Tibor Úrnak, Werzberger Áron Úrnak és a Csapat összes alkalmazottjának odaadó, segítő munkájukért, támogatásukért.

Kívánok további sikeres szakmai tevékenységet, jó egészséget és ugyanilyen mosolygós, kedves, jó légkőrt teremtő hozzáállást, ügyfélbarát központúságot.

Megkülönböztetett tisztelettel, elismeréssel és üdvözlettel:

Frank Tibor
ultramaratonista