Aktualitás dátuma: 
2020. január 30., csütörtök - 15:15

A jó diagnózis már majdnem terápia – Beszélgetés Dr. Poncsák Csabával az egyedi talpbetétek előnyeiről

 

Dr. Poncsák Csaba, volt a vendége A Nő Örök Egészségbolt és Talpcentrumnak, ahol a számítógépes talpvizsgálatról és az egyedi talpbetétek hasznoságáról beszélgettünk.

Több panasszal élő nem is gondolja, hogy a térd-, derék, és hátfájás akár egy rosszul megválasztott cipő, illetve kezdődő, vagy súlyos lábdeformitás számlájára írható.

Pubertás után a hormonális viszonyok miatt gyengék még az izmok és a szalagok, miközben a terhelés nagy. Már fiatal korban megfigyelhető a „bütykösödés”, ami a megsüllyedt lábboltozatok számlájára írható.

Milyen tünetek esetén forduljunk szakemberhez?

Mondhatnánk, hogy akkor, ha fáj a láb - és ez igaz, bár jobban tennénk, ha már enyhébb tünetek esetén is kikérnénk szakember véleményét. 
 

Gyakran előfordul, hogy kezdetben még csak bizonytalan, égő érzést tapasztalunk a talpon, később azonban erősödik a fájdalom, már-már kínzó lesz, főleg tartós állás vagy járás után. A fájdalom kiterjed az egész lábtőre, de a lábszár, a térd, a comb, sőt a csípő és deréktáj izmaiba is kisugárzik. A fájdalmak pihenésre csökkennek. 

Egy másik jellegzetes panasz, amikor a láb és az egész alsó végtag túl gyorsan elfárad, illetve a boka és a láb ízületeinek merevségét tapasztaljuk. Néhányan erős lábizzadásra is panaszkodnak, és úgy látják: megváltozott a járásuk. 

Az sem ritka, hogy a fájdalom váratlanul jelentkezik, látszólag minden előzmény nélkül. Nem ritka, hogy azzal keresik fel az orvost: reggel ráálltam a lábamra, és nagyon fájt, pedig este még semmi baja nem volt! Az az igazság, hogy mindenki kissé másként jár, másként terheli a lábát, néha aszimmetrikusan. Ha valahol fájdalom keletkezik, akkor időlegesen a másik oldalt próbáljuk terhelni - erre az is fájdalommal reagál. Mindezt okozhatja túlterhelés, rossz fazonú cipő viselése, súlytöbblet cipelése, gyulladás, bokasüllyedés, harántsüllyedés... 

 

Miért ajánlja a Talpcentrumban végzett számítógépes talpvizsgálatot és az egyedi talpbetétet?

Jómagam is rendszeresen sportolok és én is itt csináltattam magamnak sport talpbetétet, de a normál utcai cipőmben is van egy „Talpcentrumos” betét.

Sokan panaszkodnak láb- és derékfájásra, a  lábak  fáradékonyságára. Sok embert zavar, hogy lába deformált, bütykös, kérges. De kevesen gondolnak arra, hogy a lábbetegségek többsége megelőzhető. A láb elsősorban mozgásszerv, statikai elváltozása mérnöki pontossággal feltérképezhető. Természetesen a Podiart által kifejlesztett számítógépes talpvizsgáló berendezéssel ezt még tökéletesebben ellenőrizhetjük.  

A normális és beteg lábnak egyaránt megvan a jellegzetes, un. nyomásponti képe. Ez az új, korszerű vizsgálómódszer nagyon megkönnyíti a lábbetegségek korai felismerését.

 

A jó diagnózis már majdnem terápia: mondták a régiek, de ez ma is igaz.

 

A modulrendszerű, korrekciós talpbetét kiválóan alkalmazható nem csak a megelőzésben, hanem a gyógyításban is.

A betét pontosan illeszkedik a talphoz, természetes anyagösszetétele magas fokú komfortérzetet biztosít viselőjének.

A betét viselése egyrészt fokozatosan megszabadítja a viselőjét a lábpanaszaitól, másrészt természetes úton korrigálja a láb statikai elváltozásait. 


Végeztessünk számítógépes talpvizsgálatot, ma már személyre szabott segítséget kaphatunk, hogy helyreálljon lábunk egészsége! Gyakran ajánlom betegeimnek!

 

Az alábbi naptárban foglalhat időpontot a Talpcentrumba, ingyenes számítógépes talpvizsgálatra.

Ingyenes bolti talpvizsgálat foglalás