Kiváltságos, aki még nem érzett így, és tenni kell azért, hogy ezt el is kerülje.
Jámborné Budai Mónia - "vérfagyasztó" történeteket is tud mesélni gyógypedikűrösi munkássága alatt tapasztaltakról, de most inkább nem az elrettentés, hanem az odafigyelésre való felhívás a cél.
13 éve dolgozom a Gyógypedikűr szakmában .Kéz és lábápoló szakvizsgám van.
Munkám során szinte mindenféle láb és köröm betegséggel találkoztam már. Gyakori vendégeim a cukorbetegek akik különleges bánás módot igényelnek,mivel egy helytelen pedikűrözés során a keletkezett sebek nem gyógyulnak meg!
Nem is gondolnánk ,hogy egy cukorbetegségben, vagy a magas vérnyomásban szenvedő betegeknek teljesen másféle bőrkeményedés alakul ki a talpukon, amit megfelelő gyógypedikűrrel elviselhetővé lehet tenni. Nagyon sok benőtt körömmel is találkozom munkám során,általában gyerekeknél ,férfiaknál a gyakori, ami helytelen körömvágásból vagy lábbetegségekből is adódhat. Szintén gyermekeknél előforduló probléma a vírusos szemölcs de felnőtteknél is előjöhet immungyengeség vagy különféle betegségek során.
Miért pedikűröztessünk?
A pedikűrösre csak akkor gondolunk, amikor már fáj a lábunk. A probléma ott szokott kialakulni, hogy kapkodva levágjuk a lábujjainkról a körmöket, a bőrkeményedésekkel meg nem foglalkozunk.
A körömvágással csak az a baj, hogy a körömsarkokat ollóval nem lehet teljesen kiemelni, elég, ha egy picike kis körömszilánk benne marad, azt körbenövi a köröm szélén a bőr, és onnantól kezdve azzal az ujjunkkal csak gond van, mert begyullad
Minél tovább vagdossuk, mi magunknak, az idő elteltével ez az állapot egyre rosszabb lesz.
Vannak akiknek a lába fokozottan hajlamos a bőrkeményedésre. A bőrkeményedéseket le kell szedni, mert a megvastagodott szaru akadályozza a láb vérellátását, kényelmetlen komfort érzetet biztosít, és esztétikailag sem szép. A bőr megrepedezik, és akár fájdalmas nyílt sebbé is válhat, mely a fertőzések nyitott kapuja.
Nem csak csúnya, de fájdalmas is a tyúkszem, mely a szoros, szűk cipők következménye. Eltávolításához bőrgyógyász vagy Gyógypedikűrös szükséges.
Gondoljunk elsősorban arra, hogy saját magunknak legyen mindez, mert elsősorban ez a legfontosabb, hogy mi jól érezzük magunkat a bőrünkben!
Ajánlatos 3-4 hetente felkeresni a pedikűröst!
Amennyiben megjelenne valamelyik lábujjon a körömgomba, (a köröm megvastagszik, színét elveszti, és rugalmatlanná válik), megakadályozhatjuk a további fertőződést, illetve a fertőzött terület kezeléséhez is tanácsot kaphatunk!
Kialakuló ortopédiai deformitások
Bokasüllyedés
Oka: szalagok gyengesége, alkati sajátosság, álló foglalkozás, túlsúly, erőltetett járás, gerincferdülés, gerinckopás, nemi érés, hirtelen növekedés.
Tünete: nedves lábbal a sima talajra állva, a talp lenyomat belső fülkéje megszűnik
Bőrgyógyászati tünete: Fokozott lábizzadás, boka ízület fájdalmassá válik.
Kezelése: Kortól függően egyedi talpbetét, ill. lábtorna.
Lúdtalp
Fogalma, és ortopédiai tünetei: A haránt-boltozat süllyedését, lúdtalpnak nevezzük. Az egész alsó végtag statikai egyensúlyával összefüggésben van. A bokaszalagok gyengesége következtében alakulhat ki. Fájdalom a haránt-boltozat környékén, derékfájdalom. Látható a haránt-boltozat ellapulása, eldeformálódása.
Bőrgyógyászati tünete: a középső lábközépcsontok fejecse alatt, a talpon túlzott bőrkeményedés figyelhető meg. Fokozódik az elszarusodás, fokozottabb a láb izzadása.
Kezelése: egyedi talpbetét, ill. lábtorna.
Bütyök
Fogalma, és ortopédiai tünetei:: a lábfej és a nagyujj csontjainak a normálistól eltérő helyzete okozza. Az első lábközépcsont és a nagylábujj első perce ferdén csatlakozik.
Megelőzés: Kényelmes cipő, torna, bütyök köré párnácskákat tegyünk.
Kezelés: ha elviselhetetlen a fájdalom, akkor operálás. Bőrkeményedés eltávolítása, borogatás, egyedi talpbetét, lábtorna.
Kalapácsujj
Fogalma, és ortopédiai tünetei:: A lábujjakra ható izom egyensúlyának megromlásának következtében a haránt-boltozat lesüllyed. Közrejátszik a szalagok gyengesége, alkati sajátosság, nagy testsúly, elöregedési folyamat, helytelen cipőviselés, gerincferdülés.
Tünetei: a 2. lábközépcsont fejecse lesüllyed. A hajlító és feszítő izmok egyensúlya felbomlik. 2. lábujj első perce a lábhát felé húzódik. A 2. perc e-hez képest behajlik. Úgynevezett karom állást vesz fel. A 3. ujjpercnek a hegye érinti a talajt.
Kezelése: egyedi talpbetét.
További hasznos információkat talál a gyógypedikürről Jámborné Budai Mónika blogjában a http://kezeslab.blogspot.hu/ oldalon. Amennyiben szeretne bejelentkezni gyógypedikűr kezelésre azt csak telefonon teheti meg a 06 30 897 6032 -es telefonszámon.
Ingyenes számítógépes talpvizsgálatra az alábbi naptárban jelentkezhet be: